Valahogy lekerültök...

Az új játékosok itt tudják meg, hogyan is kerülnek le a bolygóra...

Első körben Joshua, és Jonathan, akik szabad belátásuk szerinti helyszínnel, játékszituációval kezdhetnek itt.

Párizs. Végre, itthon vagyunk, és nem abban a fura, úrfikhoz nem illő iskolában. Halálra aggódtam magam az úrfi miatt, hiszen a karvezető képes lett volna megrontani őt, akár a szemem előtt is! Micsoda emberek vannak, gyalázat!
Hiába van most szünet, épp a különórákhoz szükséges anyagokat rendezgetem, mikor Mc beveszi magát a fürdőbe. Innen is hallom, hogy már megint a fogmosó pohárból étkezik, és igen, még a vér semmihez sem fogható illatát is érzem. Szememet szorosan összepréselve hajtom hátra fejem, és szippantok mélyet a levegőből, még, a régi reflex szerint. Egek, ha megint ingerelni fog, érzem!

Igen, Úrfi!

Szinte sóhajtom a szavakat, s kényszeredetten kinyitom a szemem. A látvány cseppet sem lep meg, naponta vagy ezerszer áll elő hasonló kínzásokkal. Enyhén megtántorodom, hiszen ma még nem ettem, de muszáj erősnek lennem, hacsak nem akarom, hogy kinyírjon az apja. Megragadom a hozzám legközelebb álló szék támláját, ami reccsenve adja meg magát, s porlad szét kezeim közt.

Természetesen szerzek egy csillámlámát Zsül, bármi is legyen az. Olyan formában, ahogyan csak kívánod. A holnapi napirendbe pedig felvezetem Csukajky etetését. Egésze pontosan hány órakor szeretnéd?

Miután tönkretettem a széket, sikerült visszanyernem az önuralmamat, bár ha arra gondolok, hogy mindezt levonják a béremből...
Hangom jóval halkabb, mint amilyen szokott lenni, s ajkaim is penge vékonnyá keskenyedtek, s alig merek Mc-re nézni. Hálásan felsóhajtok, mikor leöblíti végre a vért fogairól, s megcsóválom a fejem az újabb ötletre. Én ugyan nem szólok neki, hogy itt egy fecnit sem fog találni, nem hogy egy teli szemetest, hiszen tudja, csak megint szórakozik, ahogy azt tenni szokta.

Igenis Úrfi, ahogyan kívánod!

Fogmosás. Szó nélkül megyek be a fürdőbe az Mc-hez, s veszek elő egy vadonatúj fogkefét a szekrényből. Kicsomagolom, majd nyomok rá Zsül kedvenc fogkréméből egy adagot. Csak ne érezném még mindig olyan intenzíven a vérszagot! Mögé lépek, s nem hagyom, hogy megforduljon, legfeljebb csak egy kicsit, és azt is csak oldalra, mert különben nem fog kézre esni a foga. Hanyag munkát pedig nem szoktam végezni.

Hiába nem tudtam még megbékélni a vámpír lét árnyoldalaival, most mégis örülök neki, hogy a kiadásaim jelentéktelen mértékűek. Így az sem okoz majd gondot, ha azt a széket levonják a fizetésemből. A szégyen pírral vonja be orcámat, s alig hallhatóan szólalok meg. Még szerencse, hogy Mc-nek kitűnő a hallása, és ha netán meg kell ismételnem a mondatot, az nem azért van, mert nem hallotta.

Annyira röstellem Úrfi, de eltörtem a széket! Még mindig nem vagyok tisztában az erőmmel. Megtérítem a teljes árát! Természetesen majd jelentem az atyjának.

Hirtelen váltok át tegezésből magázásba, mint aki épp üzleti ügyekről beszél. Talán azért, mert ez valóban az. Nem akarom, hogy kivételezzenek velem. Ami kárt okoztam, azt meg is térítem. Elszánt tekintettel nézek Zsülre. Bármit is mondjon, nem fog tudni meggyőzni

Rendben van Úrfi, feljegyeztem a naptárába!

Így is teszek, s magamban jegyzem, hogy addigra ki kell derítenem, hogy pontosan miről is van szó.

A szőr tapintásra kellemes, ha gondozva van.

Hogy szeretem-e? Szándékosan adok kitérő választ, ami kissé tárgyilagosra sikeredett, de attól tartok, ha jobban belemerülnék a témába, akkor olyannyira zavarba jönnék, hogy el kellene hagynom a szobát. Ezt pedig nem tehetem, mert Mc halálra gyötörne emiatt.
Ahogy felpillantok, látom, merre kalandozott el a keze, ettől zavarom csak fokozódik. Egekre Zsül! Már nem volt az előbbi megjegyzés is eléggé kétértelmű?!
Kész csoda, hogy ebben az állapotban eljutok a fürdőig, s amilyen kínban vagyok, a fogkefére próbálom rácsavarni a fogkrém kupakját. Egy ideig elbabrálok vele, mire rájövök, hogy mit is teszek.

Bocsánat!

Helyesbítek gyorsan, és csak rákerül az epres fogkrém a fogkefére. Vizet engedek a pohárba, belemártom a kefét, hogy ne potyogjon le róla a paszta, majd és Mc felé tartom a poharat, hogy öblítsen előtte.

Igenis úrfi. Lesz benne piros, vörös, bordó, amilyet csak szeretnél!

Tudom mire megy ki a játék. Nagyot sóhajtok, és igyekszem nem elképzelni a színeket.
Lassan csak eljutunk a fogmosás részig is, amit már a megszokott rutinnal végzek. Zavarom lassan el is illan, a következő kérdéstől már csak meghökkenek.

Fekete alapon halványkék, élére vasalt pamut pizsamában alszok.

Rosszat sejtek. Nagyon rosszat. Az sosem jelentett jót, amikor Zsül ilyen hosszan, és mélyen sóhajtott. Azt hiszem, egy kicsit elkalibrálhattam annak a széknek az árát, és legalább száz évi bérem menne rá, hogy kifizessem. Aggódva emelem tekintetem Mc-re, majd gyorsan el is kapom, hogy zavartan a földet bámuljam.


-Jajj, Úrfi, ez annyira kellemetlen! Hozzávetőlegesen fel tudnád becsülni nekem a kárt? Már így is annyi mindent köszönhetek neked, nem akarok még ezzel is a terhedre lenni!


Igyekszem titkolni, de furcsa kis bizsergést érzek legbelül, amit hirtelen nem tudok megfejteni. Lehet, hogy élvezem azt, hogy egyre több mindenben függök Zsültől? Ez olyan, mintha még szorosabban kötődnénk egymáshoz. Egy újabb, sötét kis titok kapcsolna össze minket, ha elfogadnám az ajánlatot, és tenne cinkostársakká. Szándékosan nem gondolok arra, hogy végül is ő okozta a balesetet azzal, hogy ingerelt a vérrel. Biztos csak az önuralmamat akarta fejleszteni, hiszen ha odakinn kerülök ilyen helyzetbe, akkor nem tudom, hogy reagálok. Minél több ilyen, annál rutinosabb leszek. Az Úrfi jót akar nekem. Látom én, s ahogy ráemelem tekintetem, teljesen ellágyulok. Mindez csak egy percig tart, utána megint a jól nevelt, távolságtartó tanárrá vedlek vissza.

Drága Zsül, inkább próbáljuk meg pálcával, jó?


Azzal egy elegáns mozdulattal előhúzom a fókuszeszközömet, s mint egy karmester, szabályosan levezénylem a varázslatot. Én nem tudom, mi lel, mikor Zsüllel vagyok, de időnként elfeledkezek olyan fontos dolgokról, mint például ez, hogy egy pöccintéssel meg tudom javítani a széket. Nem hiába végeztem el a mágusképzőt, lám, már semmi baja nincs az ülőalkalmatosságnak. Zavartan pillogok Mc-re, esküszöm, el fogok süllyedni szégyenemben, ha rákérdez, miért nem ezzel kezdtem?


Ahogy kívánod, Úrfi!

Azzal megmutatom neki a naptárat. Nem vagyok lány, hogy rajzolgassak egy füzetbe, színeket sem használok, csupán a nevét jelző, nagy -t díszítem ki minden egyes programjánál. Naptárban szeretek rövidíteni, és az ő jé-jét különösen jó leírni, pont olyan kusza, és kanyargós, mint ő maga, de épp ezt szeretem benne annyira. Sosem tudom kiszámítani, mi lesz a következő lépése.

Ugyan, Úrfi, nem szeretem a lányos színeket. Sokkal jobban illik hozzám a szürke, vagy a kék.


Mivel valamelyest már megnyugodtam a véres incidens után, már csak mosolygok azon, hogy mennyire erőlködik, hogy zavarba hozzon. A következő kérdésnél majdnem lenyelem a saját nyelvem, majd fülig vörösen kérdezek vissza, mint aki nem jól hall.

Ott lent vasaljam ki a szőrödet? Ezt több dolog miatt sem ajánlom. Először is tartok attól, hogy megégetlek a vasalóval egy óvatlan pillanatban, és az nagyon fog fájni. Még az is lehet, hogy nem a szőrödnél, hanem kicsit lejjebb, tudod, mire gondolok. Igaz, hamar begyógyul, de nem szeretnék fájdalmat okozni. A másik meg az, hogy remélem, nem mutogatni akarod, és nem látja senki, hogy sima, vagy göndör! A harmadik pedig, az, hogy simán nem olyan selymes. Nem, bizony!


Ebben a kínos szituációban az is csoda, hogy egy huzamban ennyit ki bírtam nyögni, így a következő kérdésnél már oda sem merek nézni, csak kurtán válaszolok.

Nincs időm arra úrfi, hogy folyton a szőrömet ápolgassam.


Nem hazudok, sosem tennék ilyet, hiszen valóban annyit találgat Zsül, hogy minden percemet gondosan be kell osztanom, hogy ne maradjon ki semmi. Ezek után az együtt alvás ötlete már meg sem lep, csak fejemet lehajtva bólintok egyet, s valamit motyogok az orrom alatt.

Ahogy kívánod, Úrfi!


Zsül kérése számomra parancs. Szeretem a közelségét, úgyhogy nem lesz belőle gond, bár mostanában furcsa álmaim vannak, s mintha ő is szerepelne bennük…

-Drága Úrfi, ha még ennyit sem tudsz fejben kiszámolni, akkor bizony fel fogom emelni a matematika órák számát!

Tekintetemből kiolvasható, az „ugye ezt te sem akarod” kérdés, vagy inkább fenyegetés. Sejtem, hogy mire megy ki a játék, ami ellen nem lenne kifogásom, ha nem érezném magam adósnak.

-Ez egy egyszerű bűbáj volt, Úrfi, ha kicsit jobban koncentrálnál, neked is menne!


Hangom nem túl kemény, hiszen folyton az jár a fejemben, hogy ha én jobban koncentráltam volna, akkor nem okozok bajt. Az alacsony önuralmam miatt nem érzem magam méltónak arra, hogy bárkit is megtanítsak bármire, hiszen nem mutatok jó példát. Zsül, és persze az egész családja ettől különbet érdemelne, fogalmam sincs, hogy miért ragaszkodnak mégis hozzám. A tárgyi tudásom megvan, és hűséges is vagyok, na de pont a lényeg hiányzik belőlem! Tekintetem kissé elkomorul, és érzem, hogy emiatt még napokig fogom emészteni magam.

-Igazán nincs mit, épp csak helyre hoztam, amit én rontottam el.


Halványan elmosolyodok, hogy Mc megint keresztelőt tartott, most épp a szerencsétlenül járt fotelt nevezte el. Kíváncsi lennék, hogy rám vajon milyen beceneveket aggat? Kérdőn szegezem tekintetem rá, de végül nem merem feltenni a kérdést.

-Ugyan, Zsül, megint túlzol!


Én, mint nemes! Ez nonszensz! Az Úrfi megint zavarba hoz, nem vagyok rá méltó, hogy így nevezzen. Az égés témakörhöz nem szívesen szólnék hozzá, ha nem beszélünk gyorsan másról, én leszek az, akinek lángra gyúl az arca. Csak tudnám, hogy miért szeret Zsül ennyire sűrűn kellemetlen helyzetbe hozni! Lopva rápillantok és mit látok? MI? Tessék? Mosolyog?! Na de Zsül, ez nem volt tisztességes tőled, te szereted, ha így látsz engem! Csak tudnám, miért!

-Úrfi, ezt már annyiszor megbeszéltük! A vámpírok könnyen lángra kapnak, ezért nem szabad a tűzzel játszani! Természetesen, ha úgy kívánod, akkor kikefélem selymesre.


Már a gondolattól is majdnem lenyelem a saját nyelvem. Csak tudnám, hogy oldom majd meg, hogy ne legyen félreérthető a helyzet! Majd szerzek egy párnát, vagy egy törölközőt, vagy bármit, amivel le tudom takarni a lényeget…

-Köszönöm a figyelmességedet, de nem szeretném, ha be lenne fonva a fanszőrzetem. Attól tartok, ez a foglalatosság egyáltalán nem illene az úrfihoz.


Ahogy a fésűért lép, úgy hátrálok az ajtó felé, de ekkor valóban különös dolgok történnek a tükörnél. Ledermedve figyelem, mi történik, s ámuilva látom, hogy egyre nő az örvény, s mire felocsúdnék annyira, hogy kirohanjak Zsült magam előtt tolva a fürdőből, máris magába szippant. Ahogy zuhanunk, furcsa, számomra idegen dolgok tolakodnak gondolataim közé Ha meg bírnék szólalni, elhalmoznám Zsült a kéréseimmel.

//Aredhel-nek hívják, de amúgy mindegy - Tudom, nehéz nevet választottam, de ha nem tudjátok megjegyezni: A red Hell - csak egy l //


Szeretem az őszi az erdőt, ilyenkor mégintenzívebbek a színek, és valahogy sokkal titokzatosabbnak, szebbnek tűnik. Ezért is indulok el, már korán reggel egy kis sétára. Útközben gombát, és más gyógynövényeket gyűjtök, amikből majd krémet és gyógyteát készíthetünk a családommal.
Utam során furcsa jelenségre leszek figyelmes, és egy pillanatig azt hiszem csak a képzeletem játszik velem. A nagy zaj után a hirtelen csend megijeszt, az egyik fa törzséhez simulok, és onnan pislogok körbe. Pár perc múlva, mikor minden újra a réginek tűnik, én is előmerészkedem ahogy a többi erdő lakó is. A nagy fényesség, ami a szemem elé tárul szinte vonz magához. Félig öntudatlanul cselekszem és indulok meg abba az irányba, nem hallgatva az apró kis hangra, amely erősen tiltakozik - "Lehet veszélyes!" - mondogatja, de ahogy közelebb érek, tompul a hangocska is, végül teljesen elhallgat...

//remélem ez így megfelel, bele kell még ebbe rázódnom //

//Ne hari, sosem álltam jól a nevekkel, de így már menni fogXD Bocsi még egyszer!//

*Az apró pici fények, melyek az előbb már elszelelni látszottak, most újra visszatérnek, s nagyjából két méteres körben cikáznak Aredhel körül. Maga a látvány nem ijesztő, hiszen ezek csak tenyérnyi méretű fénypöttyök, de olyan érzése támadhat az őket nézőknek, mintha valamit mutatni akarnának neki. Ahogy tettek pár kört a leányzó körül, elindulnak vissza oda, ahol az imént eltűntek.
A fák susogása megint abba marad, az állatok újra elbújnak, síri csönd telepszik az erdőre.
A távolból fényesség látszik, s mintha egy női alak bontakozna ki belőle (úgy képzeld el, mint egy hologramot), mely segítség kérően nyújtja karját a tünde felé. Szája nem mozog, Aredhel csak a fejében hallhatja a hangját. ~Kérlek, szabadíts ki! Segíts rajtam! Kérlek, kérlek!~
Nem kiabál, szinte csak duruzsol, olyan, mintha hipnotikus állapotot szeretne elérni nála.*


//Tökéletes, de nem muszáj múlt időben írnod, nekem sem megy hosszú távon, csak valahogy el kellett kezdenemXD Bocs a béna leíró részekért, az nem az erősségem XD//

//No problem, én a suliban szoktam elrontani a neveket, az cikisebb :S//

Apró fények vesznek körül, s én felemelem a kezem, hogy megérintsek egyet. Abban a pillanatban, hogy hozzáérnék, ismét eltűnnek a fák között, én pedig megbabonázva követem őket. Nem veszek tudomást a jelekről: az állatokról, akik most elbújnak; vagy a hirtelen csendről, ami egyébként igencsak figyelmeztető. Csak követem a fényfoltokat, amíg meg nem pillantok egy női alakot a fák között. A kezét nyújtja felém, hívogat, majd segítségért kiállt. Olyan fircsa ez az egész, de természetesen segíteni akarok. A kosarat, amibe eddig a gombákat és a gyógynövényeket gyűjtögettem elejtem, ahogy közelebb sietek, hogy segíthessek. Közben viszont, nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek pár dolgot a különös jelenségtől.
- Ki vagy te? És hogyan tudok segíteni?
Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg kimondom hangosan is a szavakat, valahogy más most az erdő, megzavarja az érzékeimet.

//Nekem sem erősségem a leírás ne aggódj ^^//